NyitólapKeresésemail

NyitólapKeresésemail

szabadkomuvesseg.jpg
szabadkomuvesseg.jpg

Szabadkőműves páholymunkák

Előszó

Az utóbbi években a szabadkőművességről egyre több tanulmány, történelmi áttekintő jelenik meg magyarul. Ugyanakkor, a páholyokban zajló munkákról szinte semmilyen támpontot nem talál sem profán, sem beavatott. Ha valaki nem beszél idegen nyelveket, és nem kutat az internet számos, ide vonatkozó fórumán, többnyire nehezen tudja értelmezni a páholyokban folyó szellemi munka lényegét, mibenlétét.

A szabadkőműves szimbolika számtalan értelmezésre talált már, de valójában minden szimbólum egyéni interpretációt igényel. Az itt összegyűjtött táblák, különböző páholyokból több mint egy évtized munkáinak válogatásai. Bennünket elsősorban az a cél vezérelt, amikor ezt az antológiát szerkesztettük, hogy példákat mutassunk be a jellemzően szimbolikus munkákról, és mint ilyen irányú első próbálkozás, áttekintést adjunk az iniciatikus útról, a beavatástól a legénnyé, mesterré válásig. Természetesen, mint minden antológia, ez a kiadvány is, csak egy töredéke annak a számos, értékes táblának, melyek páholyainkban bemutatásra kerültek. 

Ez az antológia elsősorban belső használatra, csekély példányszámban jelenik meg, és az igényt, hogy szellemi műhelyünk alkotásait megörökítsük, nem a dicsőségvágy, csupán az oktató jó szándék teremtette meg. Alapkövek ezek, aktív munkánk bizonyítékai, melyeket – szerénységünk kötelez – névtelenül faragtunk. Ezért nem viseli egyik tábla sem alkotó szerzője nevét. Reméljük, hogy az itt összegyűjtött munkák hasznos útmutatók lesznek úgy a testvériség tagjai, mint a rendünk iránt érdeklődő profánok számára.

Forrás: Szabadkőműves páholymunkák (MagyarországiNagyoriens)

email
Szabadkőművesség - Martinovics páholy